Júliusi Interjú - Csordás Barbarával

A következő interjút Csordás Barbarával készítettem, akivel először évvel ezelőtt az Éden Versklub találkozóján találkoztam először. A sors többször keresztezte utunkat, így később mindketten lehetőséget kaptunk antológiákban való szereplésre. Ennek kapcsán egy antológia bemutatóján ismerkedtünk össze, amikor Barbit meginvitáltam az Ars Poetica Versklubba. Kellemes színfoltja lett a klubnak, közös fellépéseinket és az irodalmi tevékenységét nagyon komolyan vette. Öröm volt tapasztalni folyamatos fejlődését. Odaadó lelkesedésének köszönhetően számos elismerést kapott.

Hogy kezdtél verseket írni?

Egy hosszabban tartó szerelmi csatázás, az abból adódó csalódások, illetve ezek lezárása után, 4 évvel ezelőtt kezdődött. Éppen új év kezdődött, amikor a negatív érzelmek önkéntelenül szavakká, kifejezésekké formálódtak a fejemben és valamilyen késztetés folytán le kellett őket írnom. Mintha egy módosult tudatállapotban egy költő vezette volna a kezemet és suttogta volna, mit írjak a papírra. A tudomány embereként, mélyebb irodalmi, költészeti ismeretek hiányában ez hihetetlen élmény volt, amely azóta is kísér.

Volt valaki, aki támogatott lírai éned kibontakozásában?

Az első évben még nem tártam a publikum elé az irományaimat. Csupán blogot vezettem, amelyet a legközelebbi barátaimmal osztottam meg. Úgy hittem, ez a „valami” elmúlik, mihelyt túllépek a sérelmeimen. Ám ez nem így történt, így elkezdtem részt venni verspályázatokon, mert felébredt bennem a kíváncsiság, mit szól a külvilág. Már az első megmérettetéstől pozitív visszajelzések értek. Később tágult a világom, versklubokba, íróműhelyekbe, könyvbemutatókra, költészeti rendezvényekre kaptam meghívásokat, amelyeken örömmel és figyelemmel vettem részt, illetve rengeteg antológiában kaptak helyet műveim. Az azokon megismert emberek, visszajelzéseik, megértésük, tanácsaik és tanításaik mind segítettek a lírai énem kibontakozásában, amelynek csiszolgatása még a mai napig folyik.

Mi az Ars Poeticád?

Úgy remélem a versek, amelyeket írok, nemcsak az én lelkem gyógyulását, megtisztulását, örömének-bánatának kifejezését segítik, hanem az olvasót is: az olvasás idején együttérzést, megértést, békét, örömöt, néhány vidám percet keltenek, vagy éppen szöget ütnek a gondolatokban, amelyek segítenek azokat átértékelni, átfogalmazni, új és jobb irányba előmozdítani, illetve kisöpörni a lélek szemetét.

Mire vagy a legbüszkébb, amit elértél?

Úgy gondolom, hogy sok mindenre lehetek büszke: nem tárgyak gyűjtésére gondolok, nincs házam, autóm, nincsenek drága holmijaim, sem telt bankszámlám, sem milliók a dunyha alá rejtve. A szeretteim, továbbá az eszem, a tanulási képességem a legnagyobb személyes kincseim.

Egy visszahúzódó, csendes vidéki kislányból egy, a saját eszével, munkájával elért, a doktori fokozat megszerzésének közelében levő gyógyszerkutató vegyész lett. Akinek a szakmáján kívül rendkívül széleskörű ismeretei vannak, továbbá erőteljes csiszolásra váró tehetsége a költészet területén. Az úton, amelyen eddig eljutottam, büszke lehetek még azokra a személyekre is, akik nehéz természetem ellenére végig támogattak és mellettem voltak, vannak.

Mik a terveid?

Tervek… ám az út valamiért néha más irányba vezet… Idén nyáron lekanyarodtam egy más ösvényre. Londonba költöztem, ezzel egy időben eltávolodtam a szakmai és költészeti pezsgő, belső berkektől, mindentől. Szükséges, nehéz, de egyben kellemes lépés is volt, amely reményeim szerint segít megtalálni újra önmagam. Mindig terveztem. Most egyelőre nem tervezek, csak sodródom az árral és bízom benne, hogy nemsokára eljön az a fordulópont, amely - immár egy társsal az oldalamon – visszavezet (és kellő kitartással előléptet) a szakma és irodalom belső forgatagába.

Csordás Barbara weboldala ide kattintva elérhető.