Ars Poetica Vers és Művészeti Klub Online Magazinja

Oldalak

  • Főoldal
  • Pályázatok
  • Kiállítások / rendezvények
  • Híreink
  • Tagjaink
  • Levelező tagjaink
  • Tagjaink képei ( festmények / grafikák / szobrok )
  • Galéria
  • Videók
  • Kapcsolat
  • Tagjaink versei

2016. október 3., hétfő

Októberi interjú - Juhászné Bérces Anikóval

Őszbe fordult a táj, a leggyönyörűbb verseket ihleti meg ez az évszak. Valószínűleg számos verse született az e-havi interjúalanyomnak Anikónak is, akivel több antológiában is volt már szerencsém szerepelni. Legutóbb a tavalyi Ars Poetica Versklub antológiában szerepeltek alkotásaink egy kötetben.

Hogy kezdtél el verset írni?
Hét évvel ezelőtt,- egy rendkívül nehéz élethelyzetben - kezdtem el komolyabban foglalkozni a versírással.
A versekkel már apró gyermekkoromban megismerkedtem. Amint beszélni tudtam, Édesanyám azonnal megtanította nekem az Anyám tyúkja c. verset, és boldogan hallgatta amikor sikerült hiba nélkül elmondani.
Általános iskolás koromban állandó szavalója voltam a névadó ünnepségeknek. Mindig szívesen olvastam verseket, de írással csak alkalmanként próbálkoztam.
Visszatérve a versírásra: Így utólag visszagondolva úgy érzem, hogy az isteni gondviselés nyújtott nekem kapaszkodót a versírás által, hogy képes legyek megfelelni az élet rám osztotta feladatnak.
Sajnos az élet nem az általam óhajtott pályára irányított, s az "aktív" időszakomban lefoglalt a munka és a hétköznapi tennivalók.
Köszönet illeti barátaimat, akik lelkesen biztattak, amikor összejöveteleink alkalmával megleptem őket egy-egy verssel.

Volt valaki aki támogatott lírai éned kibontakozásában?
Személyesen nem. De úgy gondolom, hogy ezt a családi indíttatásomnak köszönhetem. Rendezett családi körülmények között, szeretetben nőttem fel. Empatikus ember vagyok, aki figyel a környezetében élőkre, gondjaikban próbál - lehetőségeihez mérten - segítséget nyújtani. Nagy tisztelője vagyok a természetnek, a hagyományoknak, szeretem az állatokat, a virágokat, a zenét. Úgy érzem, és remélem, hogy ezt tükrözik a verseim.
Mi az Ars Poeticád?
Hitelesen és őszintén megnyilvánulni minden témában. Tudom és tapasztalom, hogy ez nem jelent előnyt manapság. Sőt! Én mégis ehhez tartom magam.
Mire vagy a legbüszkébb amit elértél?
Erre nagyon nehéz válaszolni. Nem is büszkeség amit érzek, inkább hálának nevezném. Hálás vagyok, hogy el tudom mondani versben a gondolataimat, érzéseimet. Minden siker örömmel tölt el, egyben bátorít is, hogy van értelme folytatni az írást. Megszépíti a mindennapjaimat amikor bekerül egy versem különböző antológiákba, vagy eredményesen szerepelek versíró pályázaton.
Köteteim megjelenésével - egyelőre magánkiadásban -, barátaimnak, ismerőseimnek kívánok kedveskedni. Előfordult, hogy üzenetben gratuláltak ismeretlen emberek a verseimhez. Ez csodálatos érzés.
Amikor megtudtam, hogy szülővárosomban elszavalták a versemet a megyei közgyűlés alakuló ülésén, - az könnyekig meghatott.

Mik a terveid?
Nagyra törő célkitűzéseim nincsenek. Megelégszem azzal, ha verseimmel sikerül megérinteni emberi lelkeket, esetleg megörvendeztetni, vagy - ha csak pár percre is -, feledtetni hétköznapi gondjaikat.
Ez nekem maga a boldogság! De, az álmodozás szintjén szerepel egy kiadandó kötet, az összes versemmel.
Mert álmodozni jó!
Bejegyezte: Héthyné K. Vali dátum: 4:34 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Interjú rovat

2016. szeptember 1., csütörtök

Szeptemberi Interjú - Pécsi Ilonával

Ebben a hónapban Pécsi Ilonával készítettem interjút. Néhány éve a David Arts Irodalmi Műhelyében ismerkedtünk meg. Ica egy rendkívül pozitív személyiség, kiemelkedő versei mélységekbe merülnek. Szeretettel ajánlom műveit mindenkinek.

Hogyan kezdtél verseket írni?


Az irodalmi alkotások közül mindig a versek vonzottak igazán. Amint megtanultam olvasni, versmondó szakkörbe kezdtem járni, s a könyvtárban is a versesköteteknél időztem a legtöbbet. Kilencévesen egy nap a konyhában ülve eszembe jutott néhány sor, amit továbbszőttem. Így született versem akkora sikert aratott, hogy többé abba sem hagytam az írást.

Volt valaki, aki támogatott lírai éned kibontakoztatásában?

Mivel soha sem csak az asztalfióknak írtam, mindig volt, aki biztatott. A tanáraim láttak bennem fantáziát, és iránymutatással segítettek. Végül egész más pályát választottam, de az írás életem része maradt. Néhány éve egy nagyon kedves kolléganőm ajánlásával jutottam el a Garbo Kiadóhoz, azóta kilenc antológiájukban szerepelnek verseim. Négy éven át tagja voltam a David Arts művészeti műhelynek, ahol sokat fejlődtem, s egyúttal értékes és maradandó emberi kapcsolatokra tettem szert.

Mi az Ars Poeticád?

Úgy érzem, nincs még teljesen kiforrott Ars Poeticám. Minden témát az érzelmek oldaláról közelítek meg, verseim célja nem a véleményformálás, inkább az érzelmek közvetítése és nem utolsó sorban felébresztése. A legjobban talán ez a versem fogalmazza meg:

Végszó

Utolsó szeretnék lenni.
A betelt lap alján elfolyó
utolsó fekete szó,
mely mindent lezár, vagy mindent újraír,
megválaszol, vagy megkérdőjelez,
amit utoljára olvasol,
mielőtt becsukod könyveid.
Lehet, hangtalan leszek.
Bele simulok a sorok rendjébe,
nem lázadok, nem zavarom össze
precízen egybeszőtt meséd.
Vagy talán rád kiáltok                                                
felborítva hitt világod ritmusát,
gondolataidra térdelek,
hogy elfelejts enni, aludni,
amíg meg nem fejted értelmét
valamennyi betűmnek.
Tüzet szítok langyosra fújt lelkedben,
retinádba perzselem magam,
s engem látsz akkor is,
ha éji ködbe bújsz kérdésed elől.
Utolsó szeretnék lenni.
A gonddal formált mondatok
utolsónak szánt szava,
ami után már nincs tovább,
amit az üres lapok tiszta csendje követ,
s benne magad maradsz magaddal.

Mire vagy a legbüszkébb, amit elértél?

Voltak már kisebb-nagyobb sikereim. Kaptam a műhelyben nívódíjakat, pozitív visszajelzéseket szakmai körökből, de ritkán nézek vissza, s mindig az épp aktuális eredményeknek örülök. Van egy nagyon kedves történetem. Egyszer az egyik antológia szerkesztője teljesen ismeretlenül késő este küldött egy SMS-t, hogy egészen káprázatosnak találja a beküldött versem. Azt hiszem, az ilyen váratlan, ösztönös reakciók miatt érdemes kinyitni azt a bizonyos asztalfiókot.

Mik a terveid?              


Jelenleg néhány volt műhelytársammal dolgozunk egy közös kötet kiadásán, több versem vár közlésre a Napút folyóiratnál, pályázatokon indulok. Figyelem a lehetőségeket, s igyekszem élni velük a legjobb tudásom szerint, amely tudást szeretném még bővíteni a jövőben.
Bejegyezte: Héthyné K. Vali dátum: 3:49 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Interjú rovat

2016. augusztus 8., hétfő

Augusztusi Interjú - Faragó Eszterrel

Faragó Esztert az Ars Poetica Versklub pályázatán ismertem meg 2015.-ben. Versei nagyon közel álltak hozzám, és a könyvbemutató napján meghallgathattam a saját előadásában is, ami lenyűgöző volt számomra. Esztert is arról kérdeztem, hogyan kezdett verset írni, ki támogatta a kibontakozásában, mi az ars poeticája? 

Már egészen apró gyerekként megfogott a szavak zenéje. Másként, mint az ének, a dalok, de nagyon vonzott a ritmus. Imádtam hintázni,s eleinte a hinta ringása hozta létre bennem a magam alkotta varázslatot, a dalokat. Igen, eleinte dallam-szerűségekre költöttem szavakat, rímeket. Később, mikor megismertem a betűket, rettentően izgatott, hogyan lesz ezekből a leírt kis kukackákból vers, költemény! Mivel nagymamám és édesapám is ösztönös „rímfaragó” volt, semmi extrát nem jelentett, hogy én is folytatom e tevékenységet. Nagymamám, mikor már „komolyabbra fordult a dolog”, meglepett életem első írógépével. Körülbelül 11-12 éves lehettem. Azt a boldogságot, meghatottságot még mindig érzem, ha erre a pillanatra gondolok! Később behívtak a Petőfi Rádióba egy interjúra, ahol Pap Márió és Erős László beszélgettek velem a költészetemről, a Zene-Szó Költőiskola című műsorukban. Akkor még nem tudtam, hogy a versírást, költészetet is meg lehet „mérni, méretni”, így soha nem pályáztam a Petőfi Rádió-beli pályázaton és szereplésemen kívül, amit szintén nem én tudtam meg, hanem édesanyám, ő hívta fel rá a figyelmemet.
Egy idő után kevésnek bizonyult a versírás; másképpen szerettem volna kifejezni magam, elkezdtem rajzolni. Miután második helyezést értem el pályázaton, többé nem érdekelt a dolog, nem tudott olyan erővel hatni rám, mint a szó varázsa.    Ekkor kezdtem novellákat, elbeszéléseket írni, és pályázatokra jelentkezni. Szinte azonnal megnyertem velük az egyiket, az Év könyve 2015 nevűt, ebből született meg első novellás kötetem, Novemberi levelek címmel, melyből 100 példány lett kiadva, mely azonnal, egy hónap alatt elfogyott. Azóta is rengeteg újságban, antológiai kötetben jelentek meg írásaim(Pld.: Napút 2013/1, Aposztróf, stb).
Minden találkozás és minden esemény egy tanulási lehetőség is egyben; vagy épülünk-építünk, vagy rombolunk-romlunk. Jellem kérdése. Nagyon remélem, hogy még sok témám lesz, melyet vagy költészet, vagy elbeszélés formájában publikálhatok majd.
Nem vagyok büszke magamra a szó általánosan elfogadott tartalma szerint; tudom, hogy a tehetség adottság, ahogy gyönyörű anyanyelvünk ezt nagyon jól kifejezi: Istentől adatott, Neki tartozunk hálával érte. Hogy aztán jól sáfárkodtunk-e ajándékunkkal, azt majd az utókor eldönti…
Büszke a gyermekeimre vagyok, akik a legtöbbet adták nekem és adják mind a mai napig is.

Ars poeticám így szól:”Amit szeretnétek, hogy tegyenek veletek az emberek, ti is azt tegyétek velük.” Máté evangéliuma, 7.fejezet, 13. verse 
Bejegyezte: Héthyné K. Vali dátum: 5:45 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Interjú rovat

2016. június 30., csütörtök

Júliusi Interjú - Csordás Barbarával

A következő interjút Csordás Barbarával készítettem, akivel először évvel ezelőtt az Éden Versklub találkozóján találkoztam először. A sors többször keresztezte utunkat, így később mindketten lehetőséget kaptunk antológiákban való szereplésre. Ennek kapcsán egy antológia bemutatóján ismerkedtünk össze, amikor Barbit meginvitáltam az Ars Poetica Versklubba. Kellemes színfoltja lett a klubnak, közös fellépéseinket és az irodalmi tevékenységét nagyon komolyan vette. Öröm volt tapasztalni folyamatos fejlődését. Odaadó lelkesedésének köszönhetően számos elismerést kapott.

Hogy kezdtél verseket írni?

Egy hosszabban tartó szerelmi csatázás, az abból adódó csalódások, illetve ezek lezárása után, 4 évvel ezelőtt kezdődött. Éppen új év kezdődött, amikor a negatív érzelmek önkéntelenül szavakká, kifejezésekké formálódtak a fejemben és valamilyen késztetés folytán le kellett őket írnom. Mintha egy módosult tudatállapotban egy költő vezette volna a kezemet és suttogta volna, mit írjak a papírra. A tudomány embereként, mélyebb irodalmi, költészeti ismeretek hiányában ez hihetetlen élmény volt, amely azóta is kísér.

Volt valaki, aki támogatott lírai éned kibontakozásában?

Az első évben még nem tártam a publikum elé az irományaimat. Csupán blogot vezettem, amelyet a legközelebbi barátaimmal osztottam meg. Úgy hittem, ez a „valami” elmúlik, mihelyt túllépek a sérelmeimen. Ám ez nem így történt, így elkezdtem részt venni verspályázatokon, mert felébredt bennem a kíváncsiság, mit szól a külvilág. Már az első megmérettetéstől pozitív visszajelzések értek. Később tágult a világom, versklubokba, íróműhelyekbe, könyvbemutatókra, költészeti rendezvényekre kaptam meghívásokat, amelyeken örömmel és figyelemmel vettem részt, illetve rengeteg antológiában kaptak helyet műveim. Az azokon megismert emberek, visszajelzéseik, megértésük, tanácsaik és tanításaik mind segítettek a lírai énem kibontakozásában, amelynek csiszolgatása még a mai napig folyik.

Mi az Ars Poeticád?

Úgy remélem a versek, amelyeket írok, nemcsak az én lelkem gyógyulását, megtisztulását, örömének-bánatának kifejezését segítik, hanem az olvasót is: az olvasás idején együttérzést, megértést, békét, örömöt, néhány vidám percet keltenek, vagy éppen szöget ütnek a gondolatokban, amelyek segítenek azokat átértékelni, átfogalmazni, új és jobb irányba előmozdítani, illetve kisöpörni a lélek szemetét.
Mire vagy a legbüszkébb, amit elértél?
Úgy gondolom, hogy sok mindenre lehetek büszke: nem tárgyak gyűjtésére gondolok, nincs házam, autóm, nincsenek drága holmijaim, sem telt bankszámlám, sem milliók a dunyha alá rejtve. A szeretteim, továbbá az eszem, a tanulási képességem a legnagyobb személyes kincseim.
Egy visszahúzódó, csendes vidéki kislányból egy, a saját eszével, munkájával elért, a doktori fokozat megszerzésének közelében levő gyógyszerkutató vegyész lett. Akinek a szakmáján kívül rendkívül széleskörű ismeretei vannak, továbbá erőteljes csiszolásra váró tehetsége a költészet területén. Az úton, amelyen eddig eljutottam, büszke lehetek még azokra a személyekre is, akik nehéz természetem ellenére végig támogattak és mellettem voltak, vannak.


Mik a terveid?

Tervek… ám az út valamiért néha más irányba vezet… Idén nyáron lekanyarodtam egy más ösvényre. Londonba költöztem, ezzel egy időben eltávolodtam a szakmai és költészeti pezsgő, belső berkektől, mindentől. Szükséges, nehéz, de egyben kellemes lépés is volt, amely reményeim szerint segít megtalálni újra önmagam. Mindig terveztem. Most egyelőre nem tervezek, csak sodródom az árral és bízom benne, hogy nemsokára eljön az a fordulópont, amely - immár egy társsal az oldalamon – visszavezet (és kellő kitartással előléptet) a szakma és irodalom belső forgatagába.

Csordás Barbara weboldala ide kattintva elérhető.
Bejegyezte: Héthyné K. Vali dátum: 1:04 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Interjú rovat

2016. június 1., szerda

Júniusi interjú - Sima Istvánnal

Kedves Valéria!

Örömmel tölt el felkérésed, hogy beszéljek kicsit magamról, költészetemről és arról, miként ítélem meg a világ körülöttem zajló eseményeit?
Feltett kérdéseidet ezúton igyekszem megválaszolni.

Versírással, mint a hozzám hasonló korú kamaszok többsége - akiket valamilyen szinten megérintett a Magyar irodalom nagyjainak költészete – már gimnáziumi éveim során megpróbálkoztam. Persze, ezek valójában csak amolyan szárnypróbálkozások voltak.
Aztán néhány év szünet után, ki tudja már, milyen meggondolásból, vagy minek a hatására, úgy éreztem, gondolataimat versbe öntve elmondom az embereknek is.
Hogy ez jó döntés volt-e, annak eldöntését az olvasókra bíztam, és bízom ma is?

Sok téma foglalkoztat, a rangsorban természetesen fontos helyet foglalnak el szerelmes verseim, amelyeknek múzsája Mari feleségem, akihez Gike ciklusom íródott.
Fontosnak ítélem a hazáról, a hazaszeretetről, a hitről és a szeretetről szóló verseimet
- bár ezeket többen túlzottan patetikusnak tartják.
Én viszont úgy vélem, hogy ezen témákról nem lehet pátosz nélkül szólni, hisz ezek a fogalmak mind magukban hordozzák azt a lelki élményt, amit mi pátosznak nevezünk.

Néhányan szememre vetették azt is, hogy ne akarjak világmegváltó lenni! Írjak csak közömbös, szépelgő versikéket. Én viszont úgy vélem, az emberekhez nem öncélú, a magunk szórakoztatására írt versekkel kell szólni, hanem olyanokkal, amelyek megérintik és elgondolkoztatják őket.



A SZERETET HANGJA

Olyan verset szeretnék írni,
Melyet aki olvas - el sosem felejt
Olyat, mely megtanít szeretni, bízni,
Amit minden ember, majd szívébe rejt

Kit vonz zavart lelkek élve boncolása?
Csupán az, hogy írjak, mire volna jó?
A semmit ragozni? - azt ráhagyom másra,
Az öncélú költészet nekem nem való!

A kulcsot keresem az emberek szívéhez,
A kulcsot, azt az egyet, mely minden szívbe jó,
A szeretet hangját, mit akárki idézhet,
Mert ez az a kulcs, mely tovább adható!





Ars poeticám?


Ars poetica 

Izzó vasrudakkal foghatják a nyelvem, 
Lángoló kévét dughatnak alám 
Az izzó vas éget, a kéve lángja perzsel 
Én mégis szólásra bírom most a szám 

Hozzátok szólok, Nektek írok, 
Kik szürke hétköznapokon 
Az egyhangúság őrlő csapdájába esve 
Nem tűnődtök el már édes álmokon 

Nem hisztek jövendőt, elhagyjátok Istent 
A Haza szívetekben nem talál helyet 
És nem kezdtek semmihez őszinte hittel 
Mert mára már bízni is elfeledtetek 

Halljátok hát és hallgassátok 
A költő Nektek énekel 
A közönyt és a fásultságot 
Talán e verssel űzi el 

Kezében serceg már a toll 
A szűz lap lassan megtelik 
S bár éjfélt ütött imént az óra, 
Ő ír még tovább; reggelig 

Értetek lobban a szíve haragra, 
Értetek szól ő - helyettetek. 
Értetek veti a betűket lapra, 
Hogy a holnapokhoz hitet nyerjetek! 


S, hogy mire vagyok büszke?

Talán arra, hogy írásaimmal sok barátot, ismerőst és tisztelőt szereztem. Több olyan művész is van közöttük, akiknek festményeihez, szobraihoz, olyan verseket írhattam, amelyeket ők örömmel és elismeréssel fogadtak.
Sikerült - igaz csak magánkiadásban - megjelentetni Toll és ecset című kötetemet, melyben több festőművész barátom, valamint Józsa Judit keramikus alkotásai is helyet kaptak.

TOLL és ECSET

(Költő, Író és Festőművész barátaimnak )

Mi szavakkal festünk képeket,
Ti színt adtok nekik, s fényeket
A határ - csupán a képzelet,
Toll és ecset…


Terveim?

Ezek nem is annyira tervek, inkább csak álmok!

Egy bővített kiadásról ábrándozom, mely az utóbbi néhány év verseivel és barátaim alkotásaival kiegészítve egy gyönyörű album formájában jelenhetne meg.
E mellett van még egy korábbi álmom is, ami egy verses mesekönyv megjelentetése lenne.

De ez mindkettő még csupán a jövő zenéje…

Még egyszer köszönöm a felkérést, valamint köszönet mindazoknak, akik vették a fáradságot, hogy drága idejükből néhány percet lopva, végigolvasták Valéria velem készített interjúját!

Baráti üdvözlettel


Sima István 
Bejegyezte: Héthyné K. Vali dátum: 1:12 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Interjú rovat

2016. május 3., kedd

Májusi interjú - Fábián Franciskával

2015-ben találkoztam először Fábián Franciskával versein keresztül, amikor jelentkezett az Ars Poetica Versklub II. Antológia pályázatára. Szókimondó művein keresztül tolmácsolja vágyait, érzelmeit a világnak. Megosztó személyiség, aki felhívja magára a figyelmet és akinek műveire érdemes figyelmet fordítani.



Hogy kezdtél verseket írni?

9 éves koromban írtam először, és néhány rövid versike után, meggyőződtem róla, hogy ez nekem megy, és szeretném folytatni életem végéig.


Volt valaki aki támogatott lírai éned kibontakozásában?
Az iskolában volt egy úgynevezett Alkotó-kör szakkör délután, amikor is tanultunk a rímekről , szótagszámokról és versformákról. Ez is 3. 4.osztályban volt, és év végén az iskola kiadványt jelentetett meg a gyerekek műveiből. Ezek voltak az első sikereim. Később anyukám segített pályázatokat keresni a verseimnek.


Mi az Ars Poeticád?
A művészet varázslat. A költészet a szavak megnyilatkozása bennem.


Mire vagy a legbüszkébb, amit elértél?
A Csorba Csillag c. verseskötetemre és a vers-videómra, amiket a Youtube csatornámon osztok meg. Ez ide kattintva elérhető! 
Fontosnak tartom, hogy a mai vizualitáshoz szokott világban is eljussanak a verseim az emberekhez.


Mik a terveid?

Mindezt folytatni.

Fábián Franciska weboldalát ide kattintva érhetik el az érdeklődők!
Bejegyezte: Héthyné K. Vali dátum: 5:44 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Interjú rovat

2016. április 8., péntek

Áprilisi interjú - Doktor Virággal

Interjút készítettem az Ars Poetica Versklub egyik tagjával Doktor Virággal, aki az első és a második antológiánkban is szerepelt alkotásaival. Önálló kötete is megjelent az elmúlt évben. Virágot pár évvel ezelőtt egy irodalmi rendezvényen volt szerencsém megismerni. Alkotásai tükrözik érzelemmel teli, érzékeny lelkivilágát. Empatikus, segítőkész, sokoldalú művész és nyitott személyiség. 

Hogy kezdtél verseket írni?
Tíz éves lehettem, amikor először foglaltam gondolataimat egy kis versikébe, de akkoriban nem volt tudatos valószínűleg a versfarigcsálás. Ugyanakkor tiniként szerettem egy-egy valós élethelyzetet humoros vagy groteszk formában megírni. Középiskolás korom vége felé pedig jöttek a komorabb hangvételű versek, melyek közül néhány szerepelt az iskolai lapban, melynek később szerkesztője is lettem. Akkoriban már ébredezett bennem az, hogy az irodalmi életben jobban elmerüljek, de csak 2012 tájékán kezdtem ezt igazán komolyan venni. Ez volt számomra a megvilágosodás éve, ezután verseim stílusa és mondandója is átformálódott.

Volt valaki aki támogatott lírai éned kibontakozásában? A családomban az olvasás, verselés és zene szeretete mindig is jelen volt. Édesanyám magyar szakon végzett, és egészen kicsi koromtól kezdve olvasott az öcsémnek és nekem. Olvasásra buzdított minket. 
Rendszeresen jártam a helyi könyvtárba is, ami kedves időtöltés volt számomra, így Édesanyám örömmel vette, amikor írni kezdtem. Édesapám pedig, bár nem humán szakon végzett, egyetemista korában verseket írt és szavalt is. Legutóbb karácsonykor Pilinszky Apokrif-ját szavalta el családi körben, ami igazán megható volt számomra. Szóval mindketten támogattak, úgy ahogy a család többi tagja, és a család barátai is. Tény, hogy évekig öncélúan írtam, és rugdosni kellett, hogy más fórumokon is mutassam meg magam, és pályázgassak is a verseimmel, de az évek során ez belső igénnyé is alakult

Az énekes tehetséged hogyan tudod kamatoztatni az irodalmi életben? Tizenévesen énekkaros voltam, de később egészen 2007-ig hanyagoltam az éneklést. Akkor egy online énekes oldal tagja lettem, és csupán kedvtelésből az ottani tagokkal egymás és önmagunk szórakoztatására énekeltünk. A felvételeket számítógép előtt teljesen amatőr módon fülhallgatós mikrofonba felvéve készítettem, és autodidakta módon tanultam énekelni. Aztán, ahogy múltak az évek ott néhány versenyben is részt vettem, pár felvételem nyilvánosan is elérhetővé vált, s 2014 nyarán felkért egy alakuló blues-rock zenekar énekesnek. Ekkortájt jöttem rá, hogy tulajdonképpen dalt írni is képes vagyok, dallamot és szöveget egyaránt. A csapat azóta feloszlott, de ez adott nekem egyfajta lökést, és azóta sikeresen neveztem egy dalszövegíró pályázatra, és egy Cseh Tamás dalversenyre is.
Mi az Ars Poeticàd?

"Mert ha sehol is:otthon állok,
mert az a való, mit én látok, akkor is, ha mint délibábot, fordítva látom a világot."

( Illyés Gyula)

S egy saját, a Hamuvers:



Doktor Virág - Hamuvers

Lesöpört hamu maradványa,

ez vagy csupán, ha elhiszed.
Ha sulykolod magadba:
eltörölt vízcsepp a léted,
s többre nem viszed,
miért ér csalódásként
a szöszmösz,
mi ruhádra rásimul?
Vess le magadról
minden nyűgöt,
mi rád tapadt! Most!
S tedd meggondolatlanul!


Mire vagy a legbüszkébb, amit elértél? Hű....azt nem gondolom, hogy olyan hatalmas dolgokat elértem, melyekre annyira büszkének kellene lennem, hiszen ismerem a határaimat mind verselés, mind éneklés terén, vagyis van még hová fejlődnöm. Inkább úgy fogalmaznék, hogy van pár olyan eredmény, mely örömmel töltött el. Például, hogy jó néhány irodalmi pályázaton alkalmasnak találták a verseimet a megjelentetésre vagy hogy tavaly a Petőfi Rádió által szervezett dalszövegíró pályázaton bejutott az én szövegem azon tizenkettő közé, melyet megzenésítettek. Minden pici eredmény abban erősít meg, hogy az irodalmi és zenei élet az én utam. Néha sajnálom, hogy ez csak 30 éves korom körül tudatosult bennem, de hiszem, hogy sosincs késő az alkotáshoz.
Mik a terveid? Elsősorban bepótolni, amit az elmúlt körülbelül tizenöt évben elmulasztottam. Tavaly nyáron többek között azért is költöztem Egerből Budapestre, hogy jobban kiteljesedhessek, bekerüljek az irodalmi és zenei élet forgatagába. Jelenleg angoltanárként dolgozom egy általános iskolában és nyelviskolában, de igazi elhivatottságot a művészetek iránt érzek. Lehetséges, hogy ez csak hobbi szinten tud majd működni, de a részese szeretnék lenni.
Szeretnék életem során még gitározni is megtanulni.


Bejegyezte: Héthyné K. Vali dátum: 6:05 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: Interjú rovat

2016. március 25., péntek

Táncosné Németh Györgyi - Te légy nékem ...

Nem rég érkezett hozzám az alábbi vers, egy tárnoki alkotó műve. Oldalunkat böngészve talált rá egyik játékunkra. Megadott szavakkal írta meg versét. Köszönjük, hogy megosztotta velünk!

Megadott rímpárok:
szenvedély - engedély, patinás - mecénás, lámpatest - holdas est, citromfa - kín torna, erezet - tervezet, életem - énvelem, levelek - szeretek

Te légy nekem...

Te légy nekem a minden, a legforróbb szenvedély.
Ősi vágyunkat ha érzed,nem kell mástól engedély.
Megcsókolom bronzos tested, mely érett és patinás.
Vénusz áldja szerelmünket, ő a legyen a mecénás.

Eggyé forrt testünk ne zavarja vakító fényű lámpatest.
Égi fényben ölelkezzünk, boruljon ránk csillagszemű holdas est.
Mixeljünk egy cukornádas limonádét, legyek én a citromfa.
Hangszereden ha játszhatom, ez a legszebb kín torna.

Pulzusunk szapora, bőrünkön feszül, kidagad az erezet.
Istent formázunk így együtt, mily tökéletes tervezet.

Most, hogy magamba ittalak, felbolydult az életem.
Tüzed magával ragadt, mit tettél te én velem?
Egy nyáron át szeretkeztünk, közben ősz lett, hullnak a levelek.
Eddig csak képzeltem, de ma már érzem, hogy igazán szeretek.

2016. márc. 12.
TéNéGy

Bejegyezte: Héthyné K. Vali dátum: 23:36 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

2016. február 21., vasárnap

Lángoló szerelem pályázat eredményhirdetés

1. Horányi György - 44 év
2. Sima István - Gikéhez
3. Fábián József - Szerelmi álmok
4. Csordás Barbara - Hittem
5. Fábián Franciska - Hűségem jellege
6. Rejtő Gábor - Tangó
7. Szepesi Zsuzsanna - Ha ki nem mondom
8. Nagy László - Átsuttogsz rajtam
9. Pásztor Attila - Búzavirághoz
10.Kolumbán Jenő - Levél

Köszönjük a szebbnél szebb verseket, amit a Lángoló szerelem című pályázatunkra küldtek!
Bejegyezte: Kádár Valéria dátum: 12:01 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

2016. február 17., szerda

Horányi György - 44 év

Szemedben rejtőzik
a jövőm.
Múltamban összezárt
a jelen.
Mint letisztult tó
már az életem.
Ez egyszerűen
szerelem.

Nincs vihar,
sem égető tűz,
sem pusztító
indulat,
sem egeket verő
magaslat,
sem zuhanás,
sem mélység,…
már érett
az értelem,
nem nyomaszt
a kétség,
nyugodt
a gondolat;
ez egyszerűen szerelem.

Villogva, vádlón
még nem láttam
tekintetedet…
bár okot,
azt adtam rá
ó hányszor,…
sem hívogatón,
sem varázslón,
nem szólt a szó,…
milyen jó,
hogy negyvennégy
éve már
élhetem

szerelmedet.
Bejegyezte: Kádár Valéria dátum: 5:23 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

2016. február 16., kedd

Wanderer János - Kerestelek

Kutattalak Téged.
Mennyi ösvényt eltapostam!
Zsákutcákból kijutottam!
S nem leltelek. Évek

szálltak fejem felett.
Hittem szép mosolynak, szónak.
Balgán tűrtem, ám a csónak
révbe nem érkezett

mégsem. Feladtam már,
nem mozdultam. Gránit kövek
nem porladtak ködből jövet
cipőm alatt, csak sár

tapadt rá. Rút kolonc,
melyet szült útjaim pora.
S most lehull, mint a kaloda
zárja. Szívem bolond

óhaja hajt. Vágyok
virág szirmok közé lesni,
felhők alatt megpihenni.
Még ma rátalálok,

tudom. Aki ölel -
íme: megérkezett! Remény
nélkül élhet ember? Nem! Én
kerestem s Ő jött el…
Bejegyezte: Kádár Valéria dátum: 5:08 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Régebbi bejegyzések Főoldal
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)

Szólj hozzá!

  • Ars Poetica - magunkról (2)
  • Csordás Barbara (2)
  • Doktor Virág (4)
  • Interjú rovat (7)
  • Kádár Valéria (16)
1999. évi LXXVI. törvény alapján a vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.. Állati kft. téma. Téma képeinek készítője: duncan1890. Üzemeltető: Blogger.