Molnár József - Örökkön örökké

Fényképeid nézem. A ruhásat, a ruhátlant. Emlékképek.

Az egyik visszafogott, a másik erotikában fürdet,
egy újabb szépségével körbefon, s ez itt, csak nevet,
mint aki sohasem akarja abbahagyni.
Nézem a sok négy évszakos képet. A virágmosolyú
Tavaszt, a vérbő ajándékokkal jutalmazó Nyarat,
a mezőktől csipkés Őszt és a hófátylas Telet.

Mind te vagy. Más és mindig mégis ugyanaz.

Beborul, de már a felhők mögött is Téged kutatlak.

Kitárt karokkal állok és benn, a bordák-mögötti
sötétkamrában, előhívásra várva, Te ott bolyongsz.