2016. szeptember 1., csütörtök

Szeptemberi Interjú - Pécsi Ilonával

Ebben a hónapban Pécsi Ilonával készítettem interjút. Néhány éve a David Arts Irodalmi Műhelyében ismerkedtünk meg. Ica egy rendkívül pozitív személyiség, kiemelkedő versei mélységekbe merülnek. Szeretettel ajánlom műveit mindenkinek.

Hogyan kezdtél verseket írni?


Az irodalmi alkotások közül mindig a versek vonzottak igazán. Amint megtanultam olvasni, versmondó szakkörbe kezdtem járni, s a könyvtárban is a versesköteteknél időztem a legtöbbet. Kilencévesen egy nap a konyhában ülve eszembe jutott néhány sor, amit továbbszőttem. Így született versem akkora sikert aratott, hogy többé abba sem hagytam az írást.

Volt valaki, aki támogatott lírai éned kibontakoztatásában?

Mivel soha sem csak az asztalfióknak írtam, mindig volt, aki biztatott. A tanáraim láttak bennem fantáziát, és iránymutatással segítettek. Végül egész más pályát választottam, de az írás életem része maradt. Néhány éve egy nagyon kedves kolléganőm ajánlásával jutottam el a Garbo Kiadóhoz, azóta kilenc antológiájukban szerepelnek verseim. Négy éven át tagja voltam a David Arts művészeti műhelynek, ahol sokat fejlődtem, s egyúttal értékes és maradandó emberi kapcsolatokra tettem szert.

Mi az Ars Poeticád?

Úgy érzem, nincs még teljesen kiforrott Ars Poeticám. Minden témát az érzelmek oldaláról közelítek meg, verseim célja nem a véleményformálás, inkább az érzelmek közvetítése és nem utolsó sorban felébresztése. A legjobban talán ez a versem fogalmazza meg:

Végszó

Utolsó szeretnék lenni.
A betelt lap alján elfolyó
utolsó fekete szó,
mely mindent lezár, vagy mindent újraír,
megválaszol, vagy megkérdőjelez,
amit utoljára olvasol,
mielőtt becsukod könyveid.
Lehet, hangtalan leszek.
Bele simulok a sorok rendjébe,
nem lázadok, nem zavarom össze
precízen egybeszőtt meséd.
Vagy talán rád kiáltok                                                
felborítva hitt világod ritmusát,
gondolataidra térdelek,
hogy elfelejts enni, aludni,
amíg meg nem fejted értelmét
valamennyi betűmnek.
Tüzet szítok langyosra fújt lelkedben,
retinádba perzselem magam,
s engem látsz akkor is,
ha éji ködbe bújsz kérdésed elől.
Utolsó szeretnék lenni.
A gonddal formált mondatok
utolsónak szánt szava,
ami után már nincs tovább,
amit az üres lapok tiszta csendje követ,
s benne magad maradsz magaddal.

Mire vagy a legbüszkébb, amit elértél?

Voltak már kisebb-nagyobb sikereim. Kaptam a műhelyben nívódíjakat, pozitív visszajelzéseket szakmai körökből, de ritkán nézek vissza, s mindig az épp aktuális eredményeknek örülök. Van egy nagyon kedves történetem. Egyszer az egyik antológia szerkesztője teljesen ismeretlenül késő este küldött egy SMS-t, hogy egészen káprázatosnak találja a beküldött versem. Azt hiszem, az ilyen váratlan, ösztönös reakciók miatt érdemes kinyitni azt a bizonyos asztalfiókot.

Mik a terveid?              


Jelenleg néhány volt műhelytársammal dolgozunk egy közös kötet kiadásán, több versem vár közlésre a Napút folyóiratnál, pályázatokon indulok. Figyelem a lehetőségeket, s igyekszem élni velük a legjobb tudásom szerint, amely tudást szeretném még bővíteni a jövőben.

Nincsenek megjegyzések: