2015. szeptember 5., szombat

Csordás Barbara - Néztelek

Néztelek. A hajnal éppúgy reszketett,
ahogy aléltan omlott karjaimba
az alkony koszorúzta lázas tested,
s néztelek, csókod ajkamon tapintva.

Fekete hajadba selymet font az éj,
csönddé szelídítve szűrte át hangom,
és álmod köpenyébe fogództam én,
hogy a képzelet tiszta tükrén hagyjon.

Igézve bámultam pilláid lombját;
Néztelek. S mély, zuhogó hévvel tárult
sírom öble, s benned haltam ily korán.


Jó volt élni e pillanat markában,
melyre bús zenével bilincsed kattant.
Néztelek. S nem volt földi élet. Szálltam.


Megjegyzés küldése